Útikönyvek - Látnivalók az iskolánk környékén


01_01_hun_hun Csákvár


Csákvár egy Fejér megyében található város, nem messze Székesfehérvártól.

Körülbelül 5000 a lakossága, és méretéhez képest számos látványosság található itt.

Eszterházy kastély:

A magyar kastélyok sorában a legjelentősebbek közé tartozik. Különleges helyet foglal el a magyar klasszicista kastélyok között. A kastélyt 1944-ig használta az Eszterházy-család. 1944-ben súlyosan megrongálódott, berendezéseit széthordták. 50-es évek végén állították helyre. Az épület 1960 óta védettség alatt áll. A kastélyban jelenleg kórház működik.

Kastélypark:

A magyar kertművészet legjelesebb alkotásainak egyike volt a Kastélyhoz tartozó park. Története összefügg a kastély és az építtető család históriájával. Később angolkertté alakították. A park nyári időszakban szabadon látogatható.

Hősi emlékmű:

A szabadságharcokban és a világháborúkban elesettek tiszteletére emelte a település.

Szt. Orbán szobor:

Kellemes kikapcsolódási lehetőséget biztosít az Emlékpark.

Szent Ferenc Vadászkápolna:

Eredetileg Török-torony volt, amit 1797-ben Esterházy János gróf épített felségének. 1945-ig Szent Eustachius kápolnaként működött. Az évek során teljesen lepusztult, később újjáépítették.

Báraczházy-barlang:

A Csákvári Guba-hegy barlangja, ami híressé vált ország-világ előtt. A területén 8 millió évvel ezelőtt élő állatok csontmaradványit találták meg. Mára 61 méter hosszú és ezzel a Vértes harmadik leghosszabb barlangja. A barlang egyénileg saját felelőséggel járható. Bejelentkezés esetén a Pro Vértes Nonprofit Zrt. csoportokat odavisz.

Lőportorony:

A műemléki védelem alatt álló épület keletkezéséről és funkciójáról kévés adat áll rendelkezésünkre. Feltételezhetően vadászles, őrtorony volt. A XVIII. század végétől lőport tároltak benne, innen származik a Lőportorony elnevezés. Állapota az idők során romlott, de 2012-ben felújították.

Csuta Cukrászda:

Egész Magyarországon méltán híres cukrászda. Megtalálhatók benne mindenféle sütemények, torták, fagylaltok.

01_02_hun_hun Székesfehérvár


Megyei jogú város a Dunántúlon, a Közép-Dunántúl régió központja, Fejér megye és a Székesfehérvári járás székhelye, Magyarország egyik legnagyobb városa. Az egyik leggazdagabb múltú magyar város: a középkori Magyar Királyság egyik fővárosa, királyi székhely, koronázóváros. Európai jelentőségű gazdasági, vasúti és közúti csomópont, emellett Magyarország egyik legfejlettebb nagyvárosa élénk sport- és kulturális élettel.

Székesfehérvárt Géza fejedelem alapította 972-ben. A háború után a gazdasági fejlődés tovább folytatódott, a népesség megtöbbszöröződött.

Olyan cégek jelentek meg itt, mint például az IBM, a Philips és a Ford. Ma a legmeghatározóbb székesfehérvári cégek közé tartozik többek között a Milkát, a TUC-ot és a Győri Édest gyártó Mondelez, a JBL-termékeket jegyző Harman, az Arconic-Köfém, az Alföldi Tej és a Cerbona. Sportéletének legjelentősebb képviselői a Fehérvár AV19, a MOL Vidi FC, az Alba Fehérvár.

Az 1901-ben alapított Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a Dunántúl legnagyobb kórháza.

Érdekességek: A városban található Bory-vár bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, mint a világ legnagyobb építménye, mely egyetlen ember alkotása.

Látnivalók: 

Bory-vár: Kevés olyan művészt ismerünk, aki még életében felépítette saját emlékművét és múzeumát, közéjük tartozik Bory Jenő. A vár története 1912-ben kezdődött.

Országalma: A Belvárosban, a Városház téren található a város jelképe. 2018-ban lesz 75 éves.

Virágóra: A város sétáló utcájában, igazi látnivaló különlegesség. Nemrégiben a közelben park felújításra került, ami jó pihenést nyúlt egy kellemes séta után.

Szent Anna kápolna: A székesfehérvári Szent Anna-kápolna vagy Hentel-kápolna a város egyetlen épen maradt gótikus műemléke, valamint az egyetlen épségben fennmaradt középkori épülete.

Árpádfürdő: Az Árpád-forrás szénsavas vizére létesítették szecessziós épületet - mely évtizedekig tisztasági fürdőként funkcionált - 1905-ben adtak át Székesfehérvár közönségének. A 1920-as éves elején folytatott korszerűsítés során az Árpád Szállóval bővítették az épületegyüttest.

Romkert: Az egykori bazilika a középkori magyar állam Szent István király által építtetett szakrális központja. 38 királykoronázás helyszíne, ahol egyúttal a Szent Koronát, a királyi kincstárat és levéltárat őrizték.

Fő utca: A székesfehérvári Fő utca a Belváros leghosszabb sétálóutcája, a város egyik fő turisztikai célpontja. A Városház teret és a Mátyás király körutat köti össze.

Kati néni szobra: Kati néni, a fertályos asszony bronzszobra Székesfehérvár belvárosában, a Liszt Ferenc sétálóutcában található. Az egykori fehérvári piac jellegzetes alakját, a portékáit Felsőváros városrészből kiskocsijával a belvárosi piacra toló idős asszonyt ábrázolja.

Sóstói tanösvény: A székesfehérvári Sóstó és környéke közkedvelt pihenő-üdülő terület. Kedvelt pihenő- és kirándulóhely volt a város lakói számára, a tavon csónakázási lehetőséggel.


01_03_hun_hun Etyek

A település Fejér megye északkeleti peremén, az Etyeki-dombság kezdetén, Budapesttől 26 km-re, fekszik. A tájat szőlőhegyek jellemzik. 
Etyek sváb múlttal rendelkezik, a sváb hagyományok ápolása megjelenik a közösségi életben, illetve a sváb tájház múzeum egész évben látogatható.

Érdekességek:

Korda Filmstúdió: Egy filmstúdiókból álló komplexum a Fejér megyei Etyeken, melyet 2007 áprilisában adtak át. 90 millió eurós költségvetésből készült el a hat műteremből álló, Korda Sándorról elnevezett filmstúdió, melynek része az az 5975 négyzetméteres műterem, mely a világ legnagyobb ilyen építménye. A cég tulajdonosai, Demján Sándor nagyvállalkozó, Andy Vajna hollywoodi producer, Peter Munk és Nathanial Rothschild.

Etyeki kúria borászat: Az Etyeki Kúria Borászat 1996–ban alakult az etyeki Öreghegyen 2 hektár szőlőterülettel. Hamarosan a borvidék vezető borászata lett. Négy évvel ezelőtt a 150 éves sváb pince fölött megépült egy korszerű feldolgozó és a hangulatos borkóstoló helyiség. Az Alcsútdobozon több lépcsőben végzett szőlőtelepítéseknek köszönhetően a termőterület elérte a 27 hektárt, és további 5 hektár telepítése van folyamatban. Az Etyek – Budai borvidéken elsőként telepített Pinot Noir szőlőből készült bor számos világszínvonalú kitüntetést hozott a pincének.

Magyar-kút: Ez a forrás - melynek vízhozama ma is 6-700 liter percenként - táplálja évezredek óta a Nádas tavat, mely egykor valószínűleg Háromrózsáig terjeszkedett. A kút épülete a XIX. század első felében épült klasszicista stílusban. A Magyar-kút adta az ivóvizet az emberek és állatok részére. A legeltetett állatok terelése a Magyar-kúthoz mindennapos tevékenység volt. Az asszonyok előszeretettel mosták itt a ruhákat.

Gasztronómia: Etyeken a borászat és az ehhez köthető népszerű rendezvények köré színvonalas gasztro manufaktúrák szerveződtek. Csokoládé-, sajt-, illetve sonkakészítő műhelyek találhatók a településen.

Rendezvények: Minden évszakban megrendezésre kerülnek különböző borfesztiválok, pincelátogatások. Ilyen az Etyek piknik vagy a Körpince fesztivál. 


01_04_hun_hun Budapest


Budapest, Magyarország fővárosa, a Duna két partján terül el. Budapest az ország politikai, kulturális, kereskedelmi és közlekedési központja.

Budapest arculatát nagyban meghatározzák a Budát és Pestet összekötő Duna hidak. 12 közúti híd áll a forgalom és a gyalogosok szolgálatában. Az első állandó híd, a Lánchíd, Széchényi István tervei alapján 1849-ben készült el. Az építmény a híd lábainál fekvő kőoroszlánokról könnyen felismerhető. A Lánchíd megépítése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Budapest az ország központjává váljon.

A Dunai hajózás nemcsak gazdasági, de turisztikai értékkel bír. A sétahajózás népszerű a Budapestre látogatók körében, innen látható a város sok nevezetessége, mint a Parlament vagy a Budai vár épületei.

A lakosság száma 2 millió körül van, területe 525 km2. Budapest a világ egyetlen fővárosa hőforrással, nemzetközi gyógyfürdőként ismert. Rengeteg strand mellett a legismertebb budapesti gyógyfürdők a Széchenyi és a Gellért fürdő, itt a káprázatos műemlék épületben a mai kor elvárásai szerint kapcsolódhatnak ki a látogatók.

Egyéb látnivalók:

Városliget: A gyönyörű parkban található sok egyéb múzeum és látnivaló mellett a Vajdahunyad vár, a városi műjégpálya, a Széchenyi gyógyfürdő, A Fővárosi Nagycirkusz és az állatkert.

Hősök tere és a Milleniumi emlékmű: A magyar történelem nagy alakjait örökítik meg az itt található szobrok, egészen a honfoglalástól kezdve.

Opera: a 120 éves neoreneszánsz épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi építménye.

Parlament: 1885-ben, Steindl Imre tervei alapján kezdték építeni.

A Dohány utcai zsinagóga a világ második legnagyobb zsinagógája, Budapest belvárosában, az egykori zsidó negyedben található.

A művészeti örökségeket bemutató galériák mellett egyre több interaktív múzeum is működik Budapesten, a legnépszerűbbek a turisták körében:

Terror múzeum: a 20. századi diktatúrák áldozatainak emlékére létrehozott múzeum.

Sziklakórház: a Budai vár alatt található kórházat, mely jelenleg múzeumként üzemel, a második világháború alatt és az 1956-os forradalom idején használták.


01_05_hun_hun Balaton


A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme. Könnyen felmelegedő, sekély vize kiválóan alkalmassá teszi a fürdésre és sportolásra, élővilága rendkívül gazdag. Területe 5181 m2, hosszúsága 78 km, szélessége 14 km körüli. Mélysége 3-12 m. Balaton a Dunántúl közepén terül el. A Balaton és környéke Budapest mellett az ország turisztikailag leglátogatottabb területe. Környékén gyógyfürdők, termálforrások találhatók. A tavon minden évben megrendezik a Kékszalag Nemzetközi Vitorlásversenyt.

 Balaton látványosságai:

Tihany: Magyarország egyik legszebb fekvésű települése, látványos táj és természeti adottságokban bővelkedik. Híres, még ma is meglévő nevezetessége a helynek a tihanyi visszhang vagy echo, amely a tihanyi apátság és a Visszhang-domb között keletkezett. Itt található Magyarország legnagyobb levendula mezeje.

Hévíz: Hévíz város Délnyugat-Magyarországon található, Zala megyében. A város területén a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó van.

Balatonfüred: Balatonfüred Veszprém megyében található, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye.

Szigligeti vár: Immáron 750 éves múltra tekint vissza Magyarország egyik leglátogatottabb és méltán népszerű vára, a Szigligeti vár, a Balaton északi partján.

Veszprém: Egyetemi város, a királynék városa.

Tapolca: A Tapolcai-medence névadó városának első számú látványossága a tavasbarlang. A nem mindennapi látványosság megtekintése után érdemes egy rövid sétát tennünk a szépen rendbe hozott Hild-díjas városközpontban.

Zamárdi:  Zamárdi a Balaton egyik déli panoráma pontja. Kilátójából csodálatos a panoráma Tihany félszigetére, és a Balaton északi partjára. Zamárdi közel 10 km kiterjedésű partszakaszán több ingyenesen használható, kisebb-nagyobb strand található. A strandolás és a parkolás Zamárdi egész területén ingyenes! Zamárdi a Balaton legnapsütésesebb területei közé tartozik. A víz itt lassan mélyül, így a part közelében van elég hely a gyerekeknek és az úszni nem tudóknak. A parton a csónakok, vitorlások fogadására alkalmas kikötő is épült. Az aktív balatoni üdülést kedvelők különböző vízisportok és szárazföldi  sportolási lehetőségek közül választhatnak.

Programok:

Balaton Sound: Európa egyik legnagyobb szabadtéri elektronikus zenei fesztiválja. Helyszíne Zamárdi, a fesztivál már egyszer elnyerte a rangos European Festivals Award kitüntetést a legjobb közepes méretű fesztivál kategóriában. Több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár.

Balaton-átúszás: A Balaton-átúszás egy évente megrendezett nyári sportesemény.


01_06_hun_hun Felcsút


Felcsút község Fejér megyében, Székesfehérvártól 39 km-re észak-keletre található.

Első írásos említése 1269-ből származik, nevét a Csút személynévből származtatják. 

Felcsút környékén található néhány tanya, mint Szúnyogpuszta vagy a Noll-tanya, szép helyek a falusi turizmus kedvelői számára.

Főbb látványosságok:

2015-ben új kisvasút létesült, melynek hivatalos neve Vál-völgyi Kisvasút.

Endresz György emlékmű: Itt szállt le az első magyar óceánrepülő Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) nevű gépével Endresz György és Magyar Sándor)

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia: 223 akadémista sportol a Makovecz Imre tervei alapján organikus stílusban épített komplexumban.

A vendégek megtekinthetik a Puskás Ferenc, legismertebb labdarúgónk emlékére létrehozott kiállítást, a stadiont, illetve a régi kollégium épületét.

Két iskola van Felcsúton, egy általános iskola és a Letenyey Lajos középiskola. Az akadémia focistái így könnyen járhatnak iskolába az edzések előtt vagy után, nem kell elhagyniuk Felcsútot.

Letenyei Lajos (Felcsút, 1822. február 6. – Felcsút, 1868. szeptember 27.) mezőgazdász, író, földbirtokos. Iskolánk névadója.

Orbán Viktor miniszterelnök a településen nevelkedett.


Látnivalók Felcsút környékén


Alcsútdobozi Arborétum

Az Alcsúti Arborétum Természetvédelmi Terület majdnem 40 hektár terjedelmű, a Vértes hegység lábánál elterülő természetvédelmi terület

Az ország legértékesebb élőfagyűjteményeinek egyikeként van számon tartva. Az arborétum magját József nádor egykori kastélyának parkja képezi.

Az arborétum főleg óriásira fejlett idős fáiról ismert, de szép elrendezése, az itt látható külföldi egzotikus fák, cserjék is maradandó élményt nyújthatnak.

Tabajdi Mezítlábas park

Mezítláb sétálhatunk az erre kialakított erdei ösvényeken, patakon, dombon keresztül. 21 különböző felületet próbálhatunk ki, kemény, puha, hideg, meleg talajok masszírozzák a vendégek lábát séta közben.


01_07_hun_hun Budai vár


A gótikus stílusú királyi palota már az 1300-as évek közepétől épült és építése eltartott az 1400-as évek végéig, így Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás királyaink idején is mindvégig bővítették és díszítették a magyar uralkodók lakhelyét.

Halászbástya: A Halászbástya Budapest egyik legismertebb műemléke, amely a budai várban. A kilátóteraszokról látható páratlan budapesti panoráma miatt a legjelentősebb idegenforgalmi látványosságok közé tartozik. A neve arra utal, hogy a középkorban a várfalnak ezt a részét a halászok céhe védte.

Mátyás templom: A budavári Nagyboldogasszony-templom, ismertebb nevén Mátyás-templom, ritkábban budavári koronázó templom Budapest I. kerületében, a Szentháromság téren álló, nagy történelmi múltra visszatekintő műemlék épület. Az egyházi hagyomány szerint a templomot Szent István király alapította 1015-ben. Az egész épület érett gótikus stílusban történt átalakítását Nagy Lajos király 1370 körül kezdte meg

Budavári sikló: A Budavári Sikló (korábban Budai Hegypálya) egy különleges vasút, Budapest I. kerületében a Budavári Palota megközelítésének egyik eszköze, Budapest Duna-parti látképének szerves részeként 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján is szerepel. A pálya hosszúsága 95 méter. Az alsó és felső állomás közti szintkülönbség 50 méter. Egy út ára 2016-ban 1200 forint volt.

Panoptikum: A barlangrendszer és a pincerendszer nagyjából 12 méter mélyen helyezkedik el és a mesterséges részeivel együtt 3300 méter hosszú. A barlangrendszerben jelenleg tematikus kiállítások tekinthetők meg. A Labirintus barlangrendszerét a középkortól kezdve sok mindenre használták: volt menedékhely, pince, ispotály vagy börtön. A Várhegy legismertebb földalatti “vendége” a 15. század második felében Mátyás király foglyaként itt raboskodó Vlad Tepes, a híres Drakula gróf volt.

Vígadó: A Pesti Vigadó vagy röviden csak Vigadó Budapest belvárosában a Duna-parton található műemlék, turisztikai látványosság és összművészeti rendezvényközpont. Helyén 1849-ig a budai várostromig az osztrákok által a várból leágyúzott Redoute állt, hasonló funkciókkal. Az új román, bizánci és mór stílusú Vigadó épületet 1865-ben adták át.

Sándor palota: A Sándor-palota Budapesten, a Budai Várnegyedben, a Szent György téren található épület, alatta halad el a budai Váralagút. 1803–1806 között épült klasszicista stílusban. 2003 óta Magyarország mindenkori köztársasági elnökének rezidenciája, egyben a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) székhelye.

Várbazár: A Várkert Bazár (más néven: Várbazár) Budapest I. kerületében található, az Ybl Miklós téren. Kiemelt műemlék, a világörökség része. Ybl Miklós tervei szerint épült 1875 és 1883 között neoreneszánsz stílusban, a Várkert Duna felőli lezárásaképpen. Eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, árkádsorai egykor üzletekkel voltak tele.


01_08_hun_hun Tatabánya


Tatabánya fiatal város, ezért nem sok műemléket ígér a látogatóknak. Mindössze öt műemléket jegyeztek fel.

Tatabánya idegenforgalmi látványossága a város fölé magasodó, műemlékké nyilvánított Turul-emlékmű. A város szimbólumaként a rendszerváltás után a turulmadár a város új címerébe is bekerült.

Igaz, nem műemlék, de a Jászai Mari Színház is színesíti a várost. Az épület az első világháború ideje alatt épült fel barokk stílusban. Az intézmény több, mint 400 embert képes befogadni.

A város egy másik látványossága Szelim-lyuk, ami egy védett barlang. A legendák szerint az emberek háborúk idején itt bujdostak. Több őskori lelet is előkerült a barlangból, innen származik a Magyarországon talált legrégebbi lelet is, amely az ember jelenlétére utal.

A Csónakázó-tó a város szívében található, közepén egy kis szigettel. A tó körül kerékpár és sétány fut végig. Itt egy szabadtéri színpadot is találunk. A tóban szökőkút van elhelyezés, valamint egy fahíd is díszesíti. A szigeten elhelyezést nyert egy Napóra, amit fejedelmet ábrázolja. Ez 16 másodperc eltérésével mutatja a pontos időt.  A tó környékén egy jól felszerelt játszóteret is találhatunk.

A főtéren van egy Életfa. Ez a magyar állam ezer éves fennállására készült 2000-ben. Ez egy nagyon összetett szobor, minden ága mást szimbolizál. Ezen kívül a talpazata is a szobor része, ez egy márvány fal. A szobrot nézve végigtekinthetjük a magyarság történelmét a Honfoglalástól a napjainkig. A jobb oldali csodaszarvasok balra haladva gyökerekké alakulnak, ez a Honfoglalás. Ez a város egyik legjobb magyarságtudatot hirdető szimbóluma.

A leghíresebb látványosság a Gyémánt Fürdő, ami Magyarország egyik legjelentősebb fürdője. Nem elég, hogy van wellness részlege a fürdőnek, de még egy hotel is színesítheti az ott töltött napokat. Az élményfürdő családbarát, ezért rengeteg a gyerekprogram.

Tatabányán világszínvonalú a judo oktatás. Egyik diákunk rendkívül sikeres ebben a sportban. Idén szeptemberben részt vett a világbajnokságon is. 


01_09_hun_hun Pilis


A Pilis a Duna jobb oldalán található hegység Budapest és Esztergom között. Fő csúcsa a Pilis, ami 756 méter. Természeti szépségei miatt gyakran felkeresik. Számos barlang is található itt, közülük 15 védett. A terület büszkélkedhet még különleges állat és növényvilágával. Sok látványosság található, amelyeket érdemes megnézni. Többek között a Dobogókő, Holdvilág-árok, és a Dunakanyar.

Bertényi Miklós Füvészkert:

A kertben a környező hegyek növényzetétől teljesen eltérő kép és sajátságos mikroklíma fogadja a látogatót. Az 1960-as évek második felében az itt lévő gyertyán, akác és kocsánytalan tölgyállományok helyére Eőry Gyula erdőmérnök hallgató diplomamunkája alapján luc, duglasz, erdei és vörösfenyő állományokat telepítettek. A területet a vadkárok megelőzése érdekében később bekerítették. 1978-ban kezdték meg a területnek arborétummá történő alakítását. Az állományok szélére különleges díszt (virág, őszi lombszíneződés stb.) adó fajokat telepítettek. Az 1980-as években madártani tanösvényt hoztak létre. 1985-ben a FAO Erdészeti Szekciója hazánkban tartotta közgyűlését. Ennek emlékét őrzik még ma is a tagországok küldöttei által ültetett fák.

Visegrádi Fellegvár:

A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült, és a tatárjárás során pusztult el. A visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül építette IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária királyné, a királynő hozományából. A vár a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból és egy lakópalotából állt. A későbbi korokban a fővárost ide helyező Károly Róbert király bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is. A várat Luxemburgi Zsigmond idején tovább korszerűsítették, vélhetően ekkor készült el az úgynevezett “asszonyház” is.

A Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, amely egésze a Duna partjáig tartott, majd ott őrtoronyban végződött. A völgyzárófalakon vezetett az a középkori, Esztergomból Budáig tartó út, amit északon a kaputorony, délen pedig egy kapu zárt le.

Mátyás király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították. Visegrád koronaőrző hely volt 1529-ig. A török időkben a vár óriási pusztítást szenvedett el, majd 1544-ben török kézre került. Ez után felváltva volt a török és a magyar csapatoké, míg legvégül a törökök – miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná vált – elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat. Nemcsak a vár, hanem a város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe. A vár helyreállítására az első törekvések az 1870-es évek elején történtek, s még napjainkban is tartanak. 


01_10_hun_ hun Velencei tó


A Velencei-tó Magyarország harmadik legnagyobb természetes tava. Területe 26 km², a felület harmada nádassal borított. A sekély, átlagosan 1,5 m-es mélysége miatt Európa egyik legmelegebb tava. Fejér megyében, a Velencei-hegység lábánál található. A földtörténeti szempontból fiatal tó csupán 12-15 ezer éve, két párhuzamos törésvonal között alakulhatott ki. A tó környékén sokszínű állatvilág lelhető fel.

Főbb települések a tó környékén: Agárd, Velence, Sukoró, Pákozd, Gárdony, Dinnyés

A Velencei-tó környékén számos turistaútvonal biztosít túrázási lehetőséget a nádrengeteg és hegységben megbúvó kincsek felfedezésére kíváncsi turistáknak. Egyes útvonalak megtehetőek biciklivel is. A tó körüli bicikliúton körbetekerhető a tó.

Nevezetességek:

Katonai emlékpark, Pákozd:

A pákozdi Katonai Emlékpark (röviden KEMPP) Magyarország egyik nemzeti emlékhelye, mely azzal a céllal jött létre 2010-ben, hogy nemzetünk hadtörténelmének 1848-tól napjainkig terjedő időszakát bemutassa. Az Emlékpark az 1848. szeptember 29-én a Pákozd, Sukoró és Pátka térségében lezajlott pákozdi csata emlékére állított Mészeg-hegyi obeliszk környezetében található 1,6 hektáros területen helyezkedik el. Az Emlékpark legfontosabb feladata a nemzeti hadtörténelem 1848-cal kezdődő időszakának való bemutatása. Az 1,6 hektáros területen számos kiállítási felület, emlékmű és emlékpont található.

Bence-hegyi kilátó, Velence:

A 2018 tavaszán átadott új kilátó stratégiai fontosságú, különösen szép panorámájú magaslatra épült: nemcsak az egész Velencei-tavat, hanem távolabb a Budai-hegységet, és a Vértes, sőt még a Bakony egy csücskét is megcsodálhatjuk, ha elég tiszta az idő. A csaknem 20 méter magas kilátószintre 118 lépcsőfok vezet fel.

Velence korzó, Velence:

A Velencei-tó Kapuja Velence Korzó egyre inkább olyan közösségi élettérré válik, ahol megvalósul az egyensúly a vásárlás és szórakozás, a munka és a pihenés között, ahol a családok, barátok, üzleti partnerek közös élményekkel gazdagodhatnak. Ez a projekt Velence-déli területének megújulását hozta, melyhez a Velence Korzó területén színvonalas programok társulnak. A Velencei-tó Kapuja a térség lakosságának és az ide látogató turisták igényein alapuló, egyedi és formabontó elképzelés alapján megtervezett többcélúan hasznosuló centrum. A 20 hektáron kialakított kereskedelmi, szórakoztató és turisztikai központ egyszerre nyújtja egy városközpont, egy közösségi- és rendezvénytér, egy sétálóutca, szolgáltatóház, egy igényes és modern szabad strand, rekreációs szabadidős tér esszenciáját.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Making friends

 Open the link to see more:  https://padlet.com/tamara_voldrichova/9odrdnathi2oq8eb